Black and White
2018. március 13.
Kedves kis vendégem egy igen jó kis extrém kéréssel érkezett hozzám. Fessek neki fekete fehér hajat. Egyik oldalt ilyen a másik meg olyan. Hát azért eléggé meglepődtem de mégis örültem ennek a kérésnek mert szeretem a kihívásokat. Szerencsém is volt mert eleve szőkére volt már festve a haja. Bár volt egy igen jókora lenövés amivel meg kellett küzdeni a szőke oldalon legalábbis. 🙂
Először kezdenék pár képpel arról hogy milyen volt előtte:
Szintén előtte:
Aztán mikor lemostam a festéket. Tudom tudom a szőke nem teljesen makulátlan. Sajnos óhatatlan hogy mikor mosom le a feketét ne kerüljön némi feketés lé rá a szőke részre is. De ez aztán igen hamar lekopik róla. Ráadásul megszárítva nem nagyon látszik.
És mikor elkészült:
Kék melír
2018. március 9.
Szőke vörös ( lilás ) Melír
2018. március 1.
A következő munka amit bemutatnék nektek egy lap melír. Szőke és lilás vörös lapokból áll. Eléggé intenzív szinte extrém melír.
Extrém piros haj
2018. február 26.
Vendégem megint egy igen bevállalós kéréssel érkezett hozzám. Fessek neki piros hajat. És az egyik oldalát toljuk le géppel. Nos én kapható vagyok az ilyen vad ötletekre. Sőt szeretek ilyen extra dolgokat csinálni. Így nekifogtam. 🙂 Ez egy igen izgalmas munka volt. Egyébként már kicsit régebben készítettem ezt a frizurát is. Csak mint mondtam nem volt időm csinálni ezt a bolgot , fölpakolni a képeket.
Extrém hajfestés és vágás
2018. február 12.
Vendégem igencsak bevállalós extrém hajat kért tőlem. És én boldogan vállaltam ezt a kihívást mert nagyon szeretek extrém hajakat csinálni. Bár ez mindig igen sok munkával és fáradtsággal jár de megéri mert jó érzés mikor az ember kiélheti magát és valami igazán vad dolgot csinálhat egy hajból. És persze a vendégnek ha tetszik és örül akkor az mégjobb érzés. Itt az volt a kérés hogy az egyik oldalát vágjuk rövidre és fessük feketére illetve a hosszú oldalt is alul feketére fölül meg pirosra. Tudom sokakat ez kiakaszt de legyünk megértőek. Itt az volt a cél hogy jó extrém legyen. Hát szerintem sikerült. 🙂
Lila haj. :)
2015. február 7.
Vagány tépett frizura Gyöngyinek rózsaszín melírral
2012. május 20.
Igazi trendi vagány frizurát csináltam Gyöngyinek. Extrém pink és pretty flamingó színű melírral. Ezek a Fudge Paintbox sorozat extrém színezőivel készültek. Igen látványossá tették ezt az amúgyis elég bevállalós tépett rövid hajat.
Vagány férfi frizura extrém zöld hajszínnel.
2011. október 27.
Szóval mint már páran tudjátok nálam extrém hajszíneket is lehet kérni. Nos megint készült egy igen extrém bevállalós fiú haj. És ahogy az dukál jókis vagány tépett modern hajvágással. A vendégem haja szerencsére elég világos volt így viszonylag könnyen le lehetett szívni a színezéshez.
Ezen a képen a Fudge Paintbox nevű hajszínezőiből láttok párat amik nálam épp készleten találhatók. A fodrászok álltalában nem nagyon tartanak az üzletben ilyesmit. De én úgy vagyok vele hogy nálam a vendég kérjen bármit is az legyen. Igaz még fejlesztenem kel az extrém színeim választékát de alakul.
A vendégem jelen esetben zöld hajat szeretett volna így ezt használtam:
Ehhez először le kellet szivatni a haját:
Aztán jött a színező:
És végül ilyen lett az eredmény:
Ez volt a közelmultban az egyik kedvenc legizgalmasabb munkám. Egy élmény volt csinálni. Nagyon élveztem.